A só fehér arany vagy méreg?

 

A válaszom: Is-is. Mindkettő lehet. Csak rajtunk múlik…

Ha hiszed, ha nem, a sóval való gyógyítás évezredes szokásra tekint vissza. Mérgezéseknél, kígyómarásnál már a természeti népek is sót használtak a méreg hatástalanítására.

Bizonyára Te is tudod, hogy az emberi test második legfontosabb alkotóeleme a víz mellett a ! Mivel vizet és sót mindennap veszítünk, folyamatosan pótolni, biztosítani kell ezeket szervezetünk számára.

Nem furcsa, hogy a modern orvostudomány óva int bennünket a só fogyasztásától?

Sajnos azonban nem alaptalanul. Az élelmiszeripar itt is megtette „áldásos” hatását. A mértéktelen finomítási eljárásoknak köszönhetően saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy EZ a só, már nem AZ a só, amit régen fogyasztottunk. Egyszerűen már nincs is só íze, ami nagyon megnehezíti a háziasszonyok dolgát a főzés során.

 

Ez a finomított, feldolgozott só – amit étkezési sónak vagy konyhasónak hívunk – egyáltalán nem tartozik a tápláló ételek közé.

Azért, hogy csillogóan fehér legyen, ne csomósodjon bele a sótartóba számtalan fizikai, és kémiai eljáráson esik át. Az értékesebb ásványokat kinyerik belőle, és külön értékesítik, majd vegyszerekkel szennyezik. És nem csak a mesterséges hozzáadott kálium-jodidról vagy a nátrium-nitritről beszélünk, ami minden szakértő szerint rákkeltő hatású, hanem például az alumínium-hidroxidról, amit az állagának megtartása miatt úgy kevernek bele, hogy még a csomagolásán sem kötelesek feltüntetni. A szakemberek a konyhasóban található mennyiséget problémásnak tartják, az alumínium ugyanis igazolt módon lerakódik az agyban.

 

A konyhasó rendszeres fogyasztásának egyéb következményei:

  • reumás megbetegedések,
  • kiszáradás,
  • vese túlterheltség,
  • ráncosodás,
  • narancsbőr,
  • vizenyő, ödéma.

 

Létezik egészséges só?

Hát, persze, hogy létezik, különben nem is említettem volna meg!

A tengeri só és a Himalaya só mind a 84 ásványi anyagot tartalmazza, amire a szervezetünknek szüksége van.

A Himalaya só többmillió éves napfényt és energiát tárol magában. Az őstengerek kiszáradásakor keletkezett, több mint 220 millió éve.

A hegység kiemelkedésével a só réteg a földfelszín közelébe került, így napjainkban kb. 400-600 méter mélységben található, teljesen természetes formában, a mai káros környezeti hatásoktól védve. Mindenféle ipari beavatkozástól mentesen, kézzel bányásszák ki, majd kisebb darabokra törik, megtisztítják, és a napon szárítják.

A Himalaya kristálysóhoz többféle formában lehet hozzájutni. Kapható porként, granulátumként, illetve sókristályként is.

 

Mire használható a Himalaya só az ételeink ízesítésén kívül?

  • Külsőleg sófürdő készítésére – rendszeres használata mindenféle bőrproblémára megoldást nyújthat
  • Oldat formájában orrüreg tisztántartására
  • Sószappan formájában a testet dörzsölve kitűnő hidratáló, salaktalanító és narancsbőr elleni hatással rendelkezik
  • Meleg sópárna jótékony hatású fül-, derék-, váll- és hátfájás esetén
  • Sólámpaként, sótéglaként hangulatvilágításra, színterápiára, levegő tisztítására

 

Figyelem!

Ezt sem szabad túladagolni! Az emberi szervezet számára szükséges napi só mennyiség: 0,2 gramm. Ezzel szemben egy ember átlagosan kb. 12-20 grammot fogyaszt! Veséink azonban csak napi 5-7 grammot tudnak kiválasztani, ezért rendkívüli megterhelésnek vannak kitéve. A többi sót szervezetünk igyekszik “megkötni”, hogy kivédje romboló hatását. Ezt csak úgy képes megtenni, hogy ezt a nedvességet a sejtektől vonja el, azaz felléphet a vízhiányos állapot, amiről már korábbi levelemben írtam.

 

5. feladat:

Cseréld le a háztartásodban a finomított sót egészséges sóra!

 

Ha nem lenne meg a 4. feladat, >>> ide kattintva <<< elolvashatod!